A következő címkéjű bejegyzések mutatása: art brut. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: art brut. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 12., szombat

Nyers gondolatmenetek

Nem szokványos kiállítás nyílt csütörtökön a MüPában, nem is tudok/akarok róla szokványos kritikát írni. Egyszerűen azért nem, mert a bemutatott képek alkotói kívül esnek a hagyományos képzőművész (ide értve a tanuló, amatőr, hivatásos, stb) kategóriáján. Az ő alkotófolyamatuk első-, másod-, és xedsorban is terápiás, gyógyító célú. Egészen pontosan ők a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Kreatív és Művészetterápiás Műhelyének résztvevői. Műveik is csak az előzőek kontextusában értékelhetők. Nem mintha nem lenne köztük néhány kimondottan tetszetős, megható, vagy megrázó mű, de ha az ember úgy nézi végig a kiállítást, hogy nincs tisztában a kiállítók kilétével, akkor úgy járhat, mint az az ismerősöm, aki késve érkezve a megnyitóra belecsöppent egy számára szimpatikus, de mégis meglehetősen furának ható salsa bemutatóba. Később tudta csak meg, hogy a mohácsi pszichiátriai intézet lakói ropták a táncot.



Jean Dubuffet óta art brut-nak hívják azt a képzőművészeti irányzatot (szószerint nyers, dura művészetet jelent), mely fölhasználja a naívok, gyerekek, elmebetegek alkotásainak bizonyos elemeit. Később (nem tudom, hogy némi fogalomzavar következtében-e, de) már az előbb említett csoportok munkáit is idesorolják. Így a MüPás kiállítás is ebbe a kategóriába esik. A szinopszisban a következőket olvashatjuk: „Tévedés lenne azonban azt mondani, hogy ez az őrültek művészete. Valójában hiteles, őszinte alkotásokról van szó, amelyek egy alkotási folyamat eredményeként lehetőséget adnak az egyén pillanatnyi érzelmi állapotának nonverbális kifejezésére”.

Mondjuk azt nem tudom, hogy egy pszichiátria kezelésre nem szoruló festő művére mért ne lehetne ráhúzni bármelyik idézett mondatot, de ez max. a hangzatos szinopszis íróval szembeni kötözködés, a kiállítást mindenkinek csak ajánlani tudom. Valóban számtalan festészeti és egyéb sutaság található a képeken, de talán pont ezért tűnnek nagyon emberinek, és (talán emiatt is) valamiért nagyon személyesen érintik a befogadót. Ilyesmivel pedig igencsak jó találkozni.