



Végre egy olyan dolog, amiért érdemes a magyar kiadványt előnyben részetsíteni. Máshol nincs ilyen, csak nálunk. Ráadásul ez a kellően laza extra továbbviszi Ed Wood örökségét. Óriási lelkesedéssel és elkötelezettséggel, no és persze szinte semmilyen anyagi ráfordítással is meg lehet nevettetni az embereket. (Reméljük a szinkron minősége is hű a mű színvonalához, nem csak maga az ötlet.) Utolsósorban pedig sokkal emberközelibbé és szerethetőbbé teszi a forgalmazót ez az egész dolog.
Természetesen ha megérkeznek a képek posztolásra kerülnek. Tudom, hogy egy kicsit te is várod, hogy kiderüljön mit rejt a zöld ruha.
egy labor, a lány (korábban félmeztelen lány), és Hector felesége. És persze a végén mindenre magyarázatot kapunk.
990 forintért meg kell venni a különböző helyeken. Sokkal jobb, mint a Pillangó-effektus.

Nem szokványos kiállítás nyílt csütörtökön a MüPában, nem is tudok/akarok róla szokványos kritikát írni. Egyszerűen azért nem, mert a bemutatott képek alkotói kívül esnek a hagyományos képzőművész (ide értve a tanuló, amatőr, hivatásos, stb) kategóriáján. Az ő alkotófolyamatuk első-, másod-, és xedsorban is terápiás, gyógyító célú. Egészen pontosan ők a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Kreatív és Művészetterápiás Műhelyének résztvevői. Műveik is csak az előzőek kontextusában értékelhetők. Nem mintha nem lenne köztük néhány kimondottan tetszetős, megható, vagy megrázó mű, de ha az ember úgy nézi végig a kiállítást, hogy nincs tisztában a kiállítók kilétével, akkor úgy járhat, mint az az ismerősöm, aki késve érkezve a megnyitóra belecsöppent egy számára szimpatikus, de mégis meglehetősen furának ható salsa bemutatóba. Később tudta csak meg, hogy a mohácsi pszichiátriai intézet lakói ropták a táncot.

Jean Dubuffet óta art brut-nak hívják azt a képzőművészeti irányzatot (szószerint nyers, dura művészetet jelent), mely fölhasználja a naívok, gyerekek, elmebetegek alkotásainak bizonyos elemeit. Később (nem tudom, hogy némi fogalomzavar következtében-e, de) már az előbb említett csoportok munkáit is idesorolják. Így a MüPás kiállítás is ebbe a kategóriába esik. A szinopszisban a következőket olvashatjuk: „Tévedés lenne azonban azt mondani, hogy ez az őrültek művészete. Valójában hiteles, őszinte alkotásokról van szó, amelyek egy alkotási folyamat eredményeként lehetőséget adnak az egyén pillanatnyi érzelmi állapotának nonverbális kifejezésére”.
Mondjuk azt nem tudom, hogy egy pszichiátria kezelésre nem szoruló festő művére mért ne lehetne ráhúzni bármelyik idézett mondatot, de ez max. a hangzatos szinopszis íróval szembeni kötözködés, a kiállítást mindenkinek csak ajánlani tudom. Valóban számtalan festészeti és egyéb sutaság található a képeken, de talán pont ezért tűnnek nagyon emberinek, és (talán emiatt is) valamiért nagyon személyesen érintik a befogadót. Ilyesmivel pedig igencsak jó találkozni.
Megint át lettem baszva a hype és a vírus által. Az alapján amiket előre láttam, egy doku-stílusba bujtatott city of god-ot vártam ufókkal. (nyilván az áthallás csak a nyomornegyed, ez bevallom az én hibám.) Ennek ellenére sajnos elveszik az teljes hangulat, amit a buszmegállókban, metrókban kitett plakátok és maga az előzetes (kedvencem, amiben az ufók még ki voltak kockázva és a nyelvüket sem feliratozták) sugallt az teljesen elveszik az első negyedóra után és néha következetlenül váltogat a hírsávos-kézikamerás és a szimpla akciófilm jellegű snittek között.
Viszont a stílusbeli csalódásom ellenére faszán lekötött a District 9. A múltat 1900-ban megváltoztatva a túl közeli jövőben (ti. 2010) kötünk ki. Emiatt tűnik baromi reálisnak az egész. Nincsenek gyorsítóruhák, lézerágyúk, óriási technikai vívmányok. Persze csak az emberek kezében nincsenek. Az "garnélarákok" technikáját, pedig valami miatt mi nem tudjuk használni. Ebből kialakul egy kísérleti scum, egy körbezárt tábor Johannesburgban, ufókísérletek, afrikai gengszterek, ufó kísérletek és miegymás. Ez adja a film alapvető tartalmi töltetét. Ez az ami elég lenne egy jól kivitelezett áldokuhoz.évezredekre van perpill tőlem minden polemizálási szándék, véleményem kb megegyezik a Bedéjével, remélem semm ilyen oldalon állónak nem verik szét a fejét, és hogy ma 2-1-re bealázzuk a svédeket.
nadeviszont hogy a nap egyik aktualitásához méltóak legyünk, muszáj teret adnunk néhány pénisznek.
A run-for-ur-life játékok non-plus-ultrája (ti. diNo ruN) utána itt egy újabb dolog, ami értékes percektől szabadít meg mindennapjaim során. Egyszerű, mint egy bot. A gép fut, mi meg ugrunk, ahogy az ujjaink bírják. Szóval egy dolgot tehetünk, viszont azt rögtön két gommbal:

Az idén megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő Frenák Pál Társulat ezúttal kilépve a megszokott színházi környezetből a Gödör Klub új és fiatal közönsége felé is nyit, amikor szeptember elején a Spicc Színpad évadnyitóján ezúttal szabadtéren varázsolja el a nagyérdeműt legutóbbi előadásának helyspecikfikus performanszával. A 2009-ben utoljára látható InTimE szerves része annak a folyamatnak, ahogy a koreográfus munkái egymásra épülnek és az alkotó logika szempontjából egymásból következnek. A 2007-es Instinct kapcsolatnélkülisége után most az emberi kapcsolatok szövevényes voltába és összetettségébe enged bepillantást Frenák egyedi táncszínháza.
Koreográfus: Frenák Pál
Táncosok: Fekete Zoltán, Jantner Emese, Kolozsi Viktória, Lisa Kostur, Nelson Reguera, Czéh Balázs
Zene: Gilles Gauvin
Fény: Marton János
Hang: Hajas Attila
Jelmez: Szabó Gergely
Színpad: Molnár Péter
A belépés ingyenes!
Támogatók: NKA, Trafó
esőnap: szeptember 6.

A röhejesen giccses "jelképükből" pedig gyártják a merchandiset: matrica, egéralátét, kitűző...
A Disney megvette a Marvelt. Mindez Joe Quesada szerint addig nem jelent változást kedvenc szomszéd szuperhőseink életében, míg az említett főszerkeztő lelki állapota nem változik. Nem lesz Friendly Neighborhood Goofy, nem lesz Iron Mouse, sem SpiderDuck. Van egy olyan sejtésem, hogy aazonkívül, hogy a Disney kasszája nagyobb lesz, mint bármelyik arab sejké reméljük más nem fog változni. A High School Musical franchise (ami a hasonszőrű zenés-mézesmázos-idegesítő "film"ekkel együtt a tinilányok és hozzátartozóik pénzét szivattyúzza) mellé most beszereztek még egy kifogyhatatlan aranybányát, amivel Disney hódolókká tehetik a fiatal srácokat. És a comic-geekek továbbra is fogják venni kedvenc Pókemberes/X-menes/Iron Manes képregényeiket és majd gyorsan szemet hunynak a számukra szupergáz Disney logóra.
Sokkal nagyobb az exploitation láz az utóbbi 5 évben, annál, hogy a T&R páros forgatott egy felemás (értsd: Planet Terror - Teljes agyatlanság, csöpögő herék, géppuska láb: egy erős ötös, Death Proof -túl sok a picsogás, ámde Kurt Russell a legfaszább formáját hozza: de ez egy gyenge hármasnál nem ér többet, ha mindenképpen számszerűsíteni akarjuk) Double-Featuret. Egyre nagyobb igény van az agyatlan és a realitás talajától teljesen elrugaszkodott gyilkolásra. Aztán mindenki próbálja felülmúlni a másikat valami kis extrával. A Crank azért frankó annyira, mert egy nem létező videójáték előszereplős változatát látod. Teljes pörgés, felvehető extrák, szemet gyönyörködtettő helyek (pl. strip bar), power up, aztán a végén Boss Fight. Hell Yeah.
Mindeközben a filmkészítés olyan elemeihez társít totál irónikus művészetfelfogást, amiről már rég azt hihettük volna, hogy mindenféle művészi ambiciók nélküli robotok. A shoot 'em up stílusú videójátékhoz teljesen alkalmazkodó vágásokat használ, a zeneválasztás nehány jelenetet teljesen röhejessé tesz, és ehhez még hozzájön a mostanában trenddé váló "finoman túljátszott" színészi játék, ami szintén a műfaj aranykorát idézi. Erről majd egyszer többet, érthetőbben.
